Known for
Popular titles
Biography
A closer look
Read full biography
Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia
Filmography
Movies and shows, newest first
-
2025
Ványa bácsi - Buborékkeringő
Movie Rozália
-
2024
My Sweden – A Changing Wilderness
Movie Narrator (Hungarian)
-
2024
The Hungarian Dressmaker
Movie
-
2024
Csendes éj
Movie Rózsika
-
2023
129
Movie Nora
-
2022
Kissed By The Devil
Movie
-
2021
Escape Room
Movie
-
2021
Godmother
TV show Róza mama
-
2019
Russian Doll
TV show Hungarian Pedestrian
-
2016
Holnap tali!
TV show Igazgatónő
-
2015
Liza, the Fox-Fairy
Movie Márta Tanaka
-
2014
Free Fall
Movie Auntie
-
2013
The Notebook
Movie Grandmother
-
2012
Aglaya
Movie Frau Hitz
-
2012
Work Matters
TV show Elvira
-
2011
The Tragedy of Man
Movie A Föld szelleme (voice)
More credits
-
2011
Streamschool
Movie Narrator
-
2010
Szuperbojz
Movie
-
2010
The Pillars of the Earth
TV show Grandmama
-
2010
Haunted Holiday
Movie Olympe szelleme
-
2008
Tabló
Movie
-
2008
A Fox's Tale
Movie Doris (voice)
-
2007
Dolina
Movie Colentina Dunka
-
2006
Mafiosi in the Aegean
Movie Mum
-
2006
Taxidermia
Movie Lieutenant's wife
-
2006
Rokonok
Movie
-
2006
Young, Dumb and Full of Love
Movie Rózsi néni
-
2005
Fateless
Movie Terka
-
2004
Stop Mom Theresa!
Movie Talicskáné
-
2003
Rinaldó
Movie Klári
-
2000
The Dream Car
Movie Kerekes Anna
-
2000
The Prince and the Pauper
Movie Farmers Wife
-
1999
Hippolyt
Movie Woman with dog
-
1997
Gulls and Gangsters
Movie
-
1997
Dollybirds
Movie Aranka
-
1997
Gypsy Lore
Movie Máli
-
1996
Szamba
Movie Klári, Ifj. Szamba Ottó anyja
-
1995
Awakening
Movie Aranka néni
-
1994
Így írtok ti
Movie
-
1993
We Never Die!
Movie Cukrász felesége